1. A Szerződő felek, alapfogalmak
1.1 Szolgáltató adatai Üzemeltető menüpontban 1.2 A Vásárló Aki a webáruház szolgáltatást igénybe veszi, azaz a webáruház internetes felületén keresztül árut, szolgáltatást megrendel, vásárol.
1.3 A Szállító A Szolgáltató által megbízott szállítmányozó futárszolgálat: Magyar Posta, GLS Hungary. DHL, TNT, UPS.
2. Webáruház Szerződési Feltételeinak célja
A Szolgáltató jelen ÁSZF-et azért adta ki, hogy ebben részletesen szabályozza a Webáruház Szolgáltatással, és annak igénybevételével kapcsolatos feltételeit, a Szolgáltató és a Vásárló jogait, kötelezettségeit és egyéb, a webáruház szolgáltatással összefüggő lényeges körülményeket. Az ÁSZF a Szolgáltató, és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Vásárló között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a szolgáltató webáruház tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak.
2.1 Az ÁSZF közzététele Az ÁSZF Vásárló által történő elfogadása a webáruház szolgáltatás igénybevételének előfeltétele. A Feltételek elfogadásának minősül, ha a Vásárló a szolgáltatást igénybe veszi, azaz árut, szolgáltatást megrendel, vásárol.
2.2 Az ÁSZF hatálya A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az ÁSZF-et részben vagy egészben bármikor módosíthatja. Az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba. Az ÁSZF mindaddig hatályban marad, amíg a szolgáltató a webáruház szolgáltatást biztosítja.
3. A Webáruház-szolgáltatás A Szolgáltató a Vásárló részére az alábbi feltételek szerint nyújtja a webáruház szolgáltatást.
3.1 A Webáruház-szolgáltatás területi hatálya A Szolgáltató által fenntartott kezelői felület sajátosságai miatt mind belföldről, mind külföldről elérhető.
4. A Webáruház Szerződés létrejötte és módosítása
4.1. Regisztráció A Regisztráció menüpont alatt, az ott lévő adatlap kitöltésével kerülhet sor a regisztrációra. A szolgáltatót a vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha a Vásárló a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely, nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.
4.2 Általános jellemzők Szerződés a szolgáltató internetes felületén történő megrendeléssel, illetve jelen ÁSZF elfogadásával jön létre. A megkötendő szerződés, írásban foglaltnak minősül, melyet a szolgáltató iktat, és adatbázisban tárol. A Szerződés nyelve magyar. Webáruházban való vásárlás feltétele a szállítási és számlázási adatok, továbbá elérhetőségek megadása. A megrendelések akkor jönnek létre, amikor a vásárló a megrendelést végső formájában jóváhagyja. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelések beérkezésekor, amennyiben a megrendelő adatainak valódisága kérdéses vagy értelmezhetetlen, az adatokat törölje, és az adatokkal feladott megrendeléseket érvénytelennek minősítse.
4.3 Megrendelés módosítása, törlése Megrendelés jóváhagyása után elektronikusan a megrendelés már nem törölhető. A megrendelés visszavonását a vásárló a webáruház Ügyfélszolgálat menüpontjában megadott elektronikus levelezési címen illetve telefonos hívószámon teheti meg. A megrendelés visszavonása csak a futárszolgálat részére történő átadás előtt lehetséges.
4.4 Fizetési feltételek Vásárló a vásárolt áruk és szolgáltatások ellenértékét vagy a szállítónál az áruk átvételénél készpénzben teljesíti, vagy a megrendeléssel egyidejűleg banki átutalással teljesíti. A banki átutalással történő fizetés részletes menetét és módját a fizetés menüpont alatt található. A szállító a készpénz átvételéről számlát ad, banki átutalás esetén a szállító által kiszállított csomag tartalmazza a számlát. A Szolgáltató részteljesítést nem vállal, a szállító részteljesítést nem fogadhat el. A Vásárló a megrendelés összes tételét egyben átveheti, vagy a teljes megrendelés átvételét megtagadhatja.
Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt visszaigazolt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Vásárló fenntarthatja, vagy elállhat vásárlási szándékától.
4.5 Szállítási módok Futárszolgálatos szállítás utánvéttel: Az összeget a vásárló az átadó futárnak fizeti, mely együttesen tartalmazza a termék/ek ellenértékét és a szállítási költséget. A szállítás díja a megrendelés folyamán kerül kiszámolásra a rendelés súlyától és értékétől függően. A szállítási díjat a vásárlás befejezése előtt a webáruház kijelzi a vásárló számára. Átutalás esetében a szállító csak kiszállít díjmentesen és felel az áruért. 4.6 Sikertelen kézbesítés Általános kiszállítási határidőnél a szállító cég kettő alkalommal kísérli meg a megrendelt áruk átadását. Ezután a megrendelést a szolgáltató érvénytelennek nyilvánítja és törli. Az újabb szállítás a vevőt terheli. Ezért lehet fontos a ráditelefon megadása.
5. A Vásárló jogai és kötelezettségei
A Vásárlónak miután a csomagot átvette 8 munkanapig jogában áll a megrendelt terméket indoklás nélkül a Szolgáltató részére hiánytalanul visszaküldeni. A 17/1999. (II. 5.) Korm. Rendelet alapján a távollevők között kötött szerződésekről értelmében a visszaküldés költségei a Vásárlót terhelik ./ FIGYELEM A RENDELET AZÓTA TÖBBSZÖR MODOSULT 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 3. § (7). Hatályos: 2008. IX. 1-től. !/ A csomag visszaküldése csak a cég székhelyére lehetséges. Nem raktári áru esetében, vagy külön írásos megrendelés illetve egyedi megrendelés legyártás estében az eladási árból a visszavásárlás jogán kártérítést vonhatunk le ( melynek összegét a visszavétel elött tudatjuk) illetve az összeg kifüzetését visszatarthatjuk az újraértékesítésig! A vitás esetek elkerülése végett a visszaküldött árukat tartalmazó csomag felbontásáról a Szolgáltató jegyzőkönyvet fényképet/videot készíthet tanuk elöt. A Szolgáltató köteles az áru ellenértékét a csomag kézhezvételétől számítva 30 napon belül visszajuttatni a vásárlónak.
6. Adatvédelem, adatbiztonság
6.1 Adatvédelmi Nyilatkozat A Webáruház internetes oldalai bármiféle adat megadása nélkül látogathatóak. Vannak azonban olyan szolgáltatások (online vásárlás), amelyeknek teljes körű igénybevételéhez szükséges a látogatók bizonyos személyes adatainak megadása. A megrendeléshez szükséges adatfelvétel során a Szolgáltató a következő adatokat rögzíti a Vásárlókról: A Vásárló azonosításához szükséges adatokat:
- Név
- Szállítási cím
- Számlázási cím
- Elektronikus levelezési cím
- Elérhetőségi telefonszáma
Választhatóan megadható adatokat:
- Egyéb közlendő
- Számlázási cégnév
A Szolgáltató a Vásárló által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag a Szerződés teljesítése és a Szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. A Szolgáltató a Vásárló adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha a Szerződés teljesítésekor a harmadik fél a Szolgáltató alvállalkozójaként/közreműködőjeként jár el. A Szolgáltató az Ügyfelek adatainak kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény, mindenkor hatályos rendelkezései szerint jár el. A megrendelések kiszállítása érdekében a szolgáltató a következő adatokat bocsátja a szállító cég, illetve a szállító megbízottja rendelkezésére:
- Megrendelő neve
- A teljes Szállítási cím
- Egyéb közlendő (lehetséges átvételi időpontok)
- A megrendelés összege szállítási díjjal együtt (utánvétes megrendelés esetén)
- Megrendelő telefonszáma és egyéb elérhetősége.
A szállító, illetve megbízottja az adatokat szigorúan bizalmasan kezeli. A Szolgáltató adatvédelmi nyilvántartásba vételi száma:
6.2 Személyes adatok módosítása Megadott személyes adatait a vásárló a menüpont alatt bármikor megváltoztathatja. Vásárló adatainak törlését az elérhetőség oldalon megadott elektronikus levelezési címen illetve telefonon kérheti.
7. Egyebek
7.1. Biztonság Webáruházunk biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus-, illetve spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit.
A Weboldalon való vásárlás feltételezi a Vásárló részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását.
7.2. Felelősség kizárása Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a Weboldalra való csatlakozás miatt következett be. A Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
Az oldalon feltüntetett leírások és képek csupán tájékoztató jellegűek. A Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy az adatok a valóságnak megfeleljenek. Az esetleges elírásokért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal.
7.3 Szerzői jogok A weboldalon található összes adat, leírás, tájékoztató szöveg, kép, valamint az oldal grafikai és technikai szerkezete, funkcióinak megvalósítási módja, az ezen oldalakon látható formában a cégtulajdonos hozzájárulása nélkül szerzői jogok megsértését jelenti és jogi következményeket von maga után.
A weboldal főoldalára mutató linket bárki elhelyezhet saját felületén külön hozzájárulásunk nélkül. Belső oldalakra mutató linkek elhelyezhetők abban az esetben, ha ezek a teljes oldal, és nem csak egyetlen elem (pl. kép) elérési útját tartalmazzák, illetve az oldal tartalmára semmilyen módon nincsenek hatással, további paramétereket nem tartalmaznak. Tilos linket úgy elhelyezni, hogy az a weboldalt valamely más oldal részeként jelenítse meg.
7.5. Jogviták Szerződő Felek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseiket tárgyalások útján rendezzék. Amennyiben tárgyalásos úton nem lehetséges a jogvita rendezésére, Szerződő Felek a Szolgáltató székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének vetik alá magukat.
7.6. Körültekintés Munkatársaink mindent megtesznek, hogy a valóságnak megfelelő képet és leírást helyezzenek el az oldalon. Egyes típusok esetében előfordulhat, hogy a képen látható, illetve a valós termék eltér egymástól, melyért felelősséget nem tudunk vállalni. Fentiekre tekintettel kérjük minden tisztelt ügyfelünket, hogy szíveskedjenek az illusztrációként feltüntetett képet, illetve az árat egyeztetni a rendelt termék adatival, esetlegesen felvenni a kapcsolatot munkatársainkkal.
|